Alapelvek

---

Vissza az alapelvek főmenübe!

---

Új ösvényen járva

Amikor iskolás lettem  – gondolom sok más elsős gyermekhez hasonlóan – én is iskolásdit játszottam  otthon. Babáim – mint a kisfiúknak általában – nem voltak, ám a plüssállatkákat  szerettem. Macik, nyuszik, egérkék lettek tehát a tanulóim. Ilyen fura osztálynak  azonban aligha lehetett hagyományos órákat tartani. Így került ösvénytan,  erdei gyümölcs-ismeret, lopakodás, vacoképítészet az órarendbe. Egyszóval  6 évesen feltaláltam az erdei iskolát. Nem gondolom persze, hogy ezzel egyedül  lennék, mint ahogy manapság is sokan, sőt egyre többen művelik ezt a  szokatlan formájú, ám kétségkívül romantikus tanítást. Az erdei iskola  persze komoly dolog. Nem holmi gyermeki játszadozás, bár nagyon is gyermeki  stílusú ismeretszerzés. Sajátos, közös kaland, felfedezés, izgalmas  “valóságközeli” tanulási élmény.

Az erdei iskola célja  éppen ez: a valóság megismerésének módját a valóságos környezet  megtapasztalásával megtanítani. A választott helyszín, annak természeti,  ember által létrehozott, sőt metaforikus környezete tehát pedagógiai eszközzé  válik az erdei iskolát vezető pedagógus számára. A környezet egyrészről  ugyanis a megismernivalót, a tananyagot adja, másrészről viszont a helyszín  jellege, problémái, értékei, “dramatikus terei”, az ottlét hangulata a  tanulás élményét kínálja. Nehéz és nagy szakértelemmel megtervezendő  “pedagógiai vállalkozás” az erdei iskola, amely a tanév egészére  kihat, amely a helyi tantervi dokumentumok, az alkalmazott tanítási és értékelési  módszerek, a tanulásszervezési szokások újra gondolására készteti a  nevelőközösségeket.

A természetben való létezést  erdei iskolává nem a hely, nem is a feldolgozandó ismeretek, hanem a tanulás  módja, szervezési formája, végső soron tehát a pedagógus tanulásirányító  munkája teszi. Noha a választott helyszín fontos, a tevékenységet meghatározó  tényező, ám nem pusztán attól válik erdei iskolává programunk, hogy ott  tanulunk. Az országjárástól, a tanulmányi kirándulásoktól,  terepgyakorlatoktól az erdei iskolát az különbözteti meg igazán, hogy a  megismerés folyamatát a tanulók érdeklődéséhez, cselekvőkészségéhez,  aktivitásához igazítja, s az a természeti, az alkotott és a szociokulturális  környezet összetett valóságára épül. Tanítványainknak nem egyszerűen  bemutatjuk a környezetet, mint egy ügyes idegenvezető, hanem öntevékeny  felfedezésre alkalmas tanulási helyzetekbe hívjuk őket.

Az erdei iskola tervezésénél figyelemmel kell lennünk az alábbi szempontokra:

	Nem egyszeri, ötletszerű megvalósítást  kíván, hiszen az ott alkalmazandó tanulási képességeket előzetesen ki  kell alakítanunk. Eredménytelenné teheti a munkát, ha a tanulók ott találkoznak  először az együttműködő tanulás formáival, ha elvárnánk tőlük,  noha még sohasem gyakorolhatták az önálló ismeretszerzést, ha nehezen  kommunikálnak egymással és idegenekkel, ha nincsenek birtokában a  megszerzett tudás rögzítésének és rendszerezésének képességével. Az  erdei iskola tehát egy hosszabb fejlesztő folyamat egyik eleme, ezért - az  iskola pedagógia alapelveinek megfelelően -megszervezéséről a nevelőtestületnek  kell döntenie.
	Gyakori félreértés, hogy az erdei  iskolát a tanulmányi kirándulások gyakorlata szerint tanítás nélküli  munkanapon, sőt szünetben szervezik. Az erdei iskolában tanítás is  folyik. Az erdei iskolában helyi tantervben foglalt követelmények megvalósítása  folyik: a környezettel kapcsolatos képességeket, készségeket alakítjuk,  fejlesztjük; a sajátos, helyben megtervezett tananyag elsajátítását segítjük,  ezért e programnak illeszkednie kell az egyes tantárgyak helyi tanterveiben  megfogalmazottakhoz is. Mivel a helyi tanterv teljesítése a tanulók számára  előírt, ezért a szabadidőben, vagy tanítási szünetben szervezett terepi  program nem lehet erdei iskola. Sőt nehezen hihető, hogy a tanév utolsó  hetében szervezett ilyen program valóban az, aminek mondják, s nem kirándulás,  országjárás csupán. A tanulók erdei iskolai teljesítményét valamilyen  formában feltétlenül értékelni is szükséges.
	Az erdei iskolai tanulás, miként a  tanórák, több módszerrel, illetve azok együttesével is megvalósítható.  A választott módszereknek azonban azt a célt kell szolgálniuk, hogy a  tanulók egyre nagyobb biztonsággal, egyre erősebb tanulási késztetéssel  legyenek képesek a megismerésre. Minél több tapasztalatuk van a terepi, környezethez  illeszkedő tanulásban, annál bátrabban választhatunk nagyobb tanulói önállóságot,  tanulói aktivitást kívánó módszereket, s tehetjük lehetővé a tanulók  beavatkozását saját tanulási helyzeteik kiválasztásában, megtervezésében.  Már a kisiskolások is képesek arra – miért ne lennének – hogy kíváncsiságuknak,  érdeklődésüknek megfelelően alakítsák a tanulást, azaz megfogalmazzák,  hogy miről szeretnének leginkább tanulni, s miről legkevésbé. Segíthetjük  e választást megfelelő kínálat összeállításával. Tudatosabbá tehetjük,  ha megbeszéljük, hogy egyes feladatok teljesítéséhez mit kell  megcselekedniük, megtudniuk, elkészíteniük. Az erdei iskolában általában  hatékonyabb egy-egy téma minél sokoldalúbb körüljárása, s a lehető  legmélyebb feldolgozása, mint sok-sok ismeret halmozása, óránként, naponként új, meg új érdekességek felkínálása.

Az erdei iskolában a  tanítás-tanulás folyamata tehát a hagyományos iskolai ismeretközvetítéstől  alapvetően különböző közegben szerveződik. A “máshol-lét” élményének  hatására felbomlanak a hagyományos iskolai tanulásszervezési formák  keretei. Ezzel azok korlátait túllépni, meghaladni is képes.

Az erdei iskola azonban  még e különös, nagyon is életszerű megismerésnél, tanulásnál is többet  jelent. Olyan együttes élménnyé kell alakulnia, mely kedvezően befolyásolja  mind a környezethez, mind az egymáshoz való viszonyunkat. Tanulót, pedagógust  egyaránt kimozdít hagyományos “iskolás szerepéből”. Az új  helyzetekben pedig sajátmagunk és társaink képességeivel, tulajdonságaival  is folyamatosan szembesülnünk kell. Ezért e program a szociális tanulásnak  is fontos színtere kell, hogy legyen.

Ha az iskola úgy dönt,  hogy erdei iskolát szervez, teheti úgy is, hogy maga gondoskodik a program egészéről,  de választhat a szép számmal működő szolgáltatások között is. Érdemes  azonban e szolgáltatásokat a hozzáértő pedagógus szemével megvizsgálni,  véleményezni. A szolgáltató bár különböző tanulási lehetőségeket kínál,  a helyszín, a terület ismeretét nyújtja, segítséget ad egyes tevékenységek  megszervezéséhez, lebonyolításához, sajátos tudású, tapasztalatú  szakemberek részvételét biztosítja, ám a tanulók fejlesztése mindig az őket  kísérő pedagógusok törvény adta kötelessége, feladata marad. Az erdei  iskola nem társasutazás, ahol kapjuk, amit adnak. Fontos, hogy a tanulócsoport  képességeit és a saját tantervi szándékait jól ismerő tanító, tanár  egyeztesse elképzeléseit az erdei iskolai programot kínálóval. Neki kell  ugyanis döntenie arról, hogy minek a megvalósítását rendelje meg, mit,  milyen formában, és milyen szinten szeretne elvégezni tanítványaival.

Az együttműködést  tehát nemcsak a tanulóktól várjuk el, hanem a programot tervező, szervező  csapattól is. Az egymás szándékainak és lehetőségeinek kölcsönös  ismerete lehet az alapja mind a szolgáltatás, mind a program megvalósítása  minőségének. Ez a minőség, s annak szigorú és következetes biztosítása  pedig az eredményesség és az erdei iskolák szakmai fejlődésének záloga.

Lehoczky János

---