A
Vidékfejlesztési Minisztérium Fő utcai épületében került sor
a Lehoczky díj átadására.
A családon,
rokonságon kívül képviseltette magát a Vidékfejlesztési
Minisztérium, az ország több pontjáról érkeztek egyesületi
tagok, a korábbi díjazottak, az Erdészeti Erdei Iskolák
képviselője.
A díjátadó
ünnepséget Czippán Katalin főosztályvezető-helyettes (Jövő
Nemzedék Országgyűlési Biztosa Hivatal) nyitotta meg.
Megható szavakkal emlékezett a nagy pedagógusra, oktatási
szakemberre, a minden korosztályt elvarázsoló környezeti
nevelő-erdei iskolázóra.
A díjat a
kuratórium elnöke, Kurucz Lászlóné, adta át, méltatva a
kitüntetett munkásságát.
Lehoczkyné
Wellisch Maya külön köszöntötte a díjazottat.
Visszaemlékezve férje munkásságára, bejelentette, hogy
levédette János szellemi örökségét, a „Gördülő tanösvény”
projektet.
A dunakeszi
Bárdos Lajos Általános Iskola tanulói Lengyelné Nagy Margit
pedagógus vezetésével tavaszi verses - zenés-dalos
összeállítással színesítették a rendezvényt.
A
büféasztalok mellett baráti beszélgetésekkel folytatódott a
délelőtt. Háziasszonyok Rozsnyai Kamilla és Vajtáné Boros
Éva voltak.
A
kuratóriumhoz 13 jelöltre 14 felterjesztés érkezett.
A következő
környezeti nevelőkre tettek javaslatot:
1. Birkás
Attila, Zánka, Gyermek és Ifjúsági Centrum Nonprofit Kft.
2. Bolla
Zoltánné, Ajka, Városi Óvoda
3. dr.
Budayné dr. Kálóczi Ildikó, Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium
4. Kovátsné
dr. habil Németh Mária, Győr, Nyugat-Magyarországi Egyetem
Apáczai Csere János Kar Neveléstudományi Intézet
5. Kovácsné
Panker Katalin, Ajka, Városi Óvoda
6. Labanc
Györgyi, Természetes Életmód Alapítvány
7. Molnár
János, szombathely, Bercsényi Miklós Általános Iskola
8. Molnár
Lászlóné, Fülöpháza, Madárvárta
9. Puskásné
Túri Ildikó, Túrkeve, Kaszap Nagy István Református
Általános Iskola
10. Szabóné
Szél Julianna, Budapest, Vajda Péter Ének-zenei Általános és
Sportiskola
11. dr.
Szentpétery Lászlóné, Vass Lajos Általános Iskola, VI. ker.
Terézváros képviselője
12. Dr.
Szücsné Illa Valéria, Szombathely, Bercsényi Miklós
Általános Iskola
Gratulálunk
a felterjesztetteknek, további eredményes munkát kívánunk
nekik!
Az idei
díjazott:
Agárdy
Sándor

Czipán Katalin köszönti a megjelenteket

Czipán Katalin Lehoczky Jánosra emlékezik

A Bárdos Lajos Általános Iskola tanulói

A kuratórium elnöke átadja a díjat

A díjazott

Maya köszönti a kitüntetettet